Rajzolás idézetek

rajzolás idézetek

Rajzolás idézetek festőktől, íróktól, zenészektől, gondolkodóktól tehetségről, művészetről és rajzolásról.

„A rajzolás mindenfajta ábrázolás lelke és forrása, s minden tudomány gyökere. Aki olyan eredményeket ért el, hogy rajzolni tud, annak azt mondom, hogy a legértékesebb kincs birtokába jutott.”

Michelangelo Buonarroti

„Mindig is tudtam rajzolni. Amióta az eszemet tudom, rajzoltam, vagy festettem. Ebben az értelemben a művészet mindig természetes elemem volt.”

Boris Vallejo

„Néha az az érzésem, minél nagyobb művészi tehetség valaki, annál kevesebb józan esze van a mindennapi életben.”

Agatha Christie

„A festő az utolsó ecsetvonáshoz ér… és elkészül a mű. A nagy mű. Aminek csodájára jár az egész világ. Csak állsz a kép előtt. És nem érted, mi olyan különös rajta. Nem tudod, miért megfejthetetlen a mosoly. Nem tudod, mit rejtett el benne a Mester. Pedig egyszerű. A Mester nem az arcot örökítette meg. Nem a külső szépséget vitte vászonra. Valami mást. Azt, ami belül lakozik. A lényeget. Mert ő tudta, hogy az igazi szépség belül kezdődik és kívül ér véget. Az arcon. A szemekben. Az ajkakon. A mosolyon. Az Ő mosolyán.”

Csitáry-Hock Tamás

„A művész semmit nem ér tehetség nélkül, de a tehetség semmit nem ér munka nélkül.”

Émile Zola

„Mikor én festek, a tenger tombol. Mások csak pancsolnak a fürdőkádban.”

Salvador Dalí

„Ha hallasz belül egy hangot, ami azt súgja: »nem tudsz festeni«, akkor okvetlenül állj neki festeni, és a hang elnémul.”

Vincent Van Gogh

„Valamilyen szinten bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel.”

Kurt Cobain

„Festményeimet megálmodom, majd álmaimat megfestem.”

Vincent Van Gogh

rajzolás idézet, vincent van gogh

„Azt szeretem a rajzolásban, hogy amikor rajzolsz, olyan, mintha az egész világ megszűnne létezni körülötted. Csak te vagy, a papírlap, meg a ceruza, esetleg még a halk klasszikus zene a háttérben, vagy ilyesmi, de igazából azt nem is hallod, mert annyira belemerülsz abba, amit csinálsz. Amikor rajzolsz, nem érzékeled az idő múlását, sem azt, ami körülötted történik. Mikor igazán jól megy a rajzolás, megeshet, hogy leülsz egykor, fel sem nézel egészen ötig, és még csak fogalmad sincs, hogy mennyi idő telt el, amíg valaki fel nem hívja rá a figyelmedet, annyira magával ragad, amit alkotsz.”

Meg Cabot

„Nem az a festő, akinek ihlete van, hanem aki másokat inspirálni tud.”

Salvador Dalí

rajzolás idézet, salvador dalí

„Ha tetszik, amit rajzolsz, akkor minden rendben van. Csináld tovább, és fejlődni fogsz. Ez az én tapasztalatom.”

Hiroki Otsuka

„Egy-egy rajz sok-sok mondatnyi magyarázattal ér föl.”

Csillag András

„Előbb látni kell, s csak utána elkezdeni rajzolni; ha túl gyorsan akar rajzolni az ember, még mielőtt látna, akkor mindenképp elrontja.”

Joyce Carol Oates

„Mindig vannak hívei annak, hogy a gyerekeknek gyönyörű rajzokat kell készíteni, részletgazdag, tökéletes alkotásokat, hogy nézegessék, hogy fejlődjenek. Megint másik társaság – én vagyok a másik társaság – azt mondja, hogy a gyerekeknek sokszor a jelek is elégségesek, mert olyan érzékeny a belső látásuk, hogy nem szükséges kicikornyázni, pontosan tudják, hogy miről van szó.”

Marék Veronika

„Amikor rajzolok, akkor nincsen valóság, csak a másik világ van, ami sokkal igazibb, mint az, amikor hazamegyek, vagy az iskolában vagyok.”

Szentesi Éva

rajzolás idézet, szentesi éva

„Ha mindaz, ami a kezedben, fejedben és szívedben egyesül, nos, az a művészet.”

John Ruskin

„Amikor rajzolsz, akkor a saját világodba kerülsz, a saját alkotásodba. És nincs annál jobb világ, mint amit te alkottál magadnak. Ezért van, hogy amikor elmerülsz egy rajzban, és valami történik, ami kizökkent abból a világból, az százszor olyan bosszantó, mint ha a matekleckédet csinálod, vagy ilyesmi, és a nővéred beront a szobádba, hogy kölcsönkérjen egy hajgumit, vagy mit tudom én. Amikor rajzolsz, és valaki aközben zavar meg ezekkel, hát azt hiszem, az a valaki még azt is megérdemelné, hogy kinyírják.”

Meg Cabot

„Önmagában az, hogy valaki nem tud rajzolni, még nem jelenti azt, hogy jó festő lesz belőle.”

Salvador Dalí

Ha kedvet kaptál a rajzoláshoz, állj neki! Fog egy ceruzát és egy papírt és alkoss vagy menj el egy rajztanfolyamra, és tanulj új technikákat.